digitális - Nyomtató-szerviz KISOKOS - Nyomtató-szerviz | Copy-Trio Kft.

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Hogyan fejlődött a nyomtatás?

Közzétette itt Nyomtatás ·
Tags: nyomtatássíknyomtatáslitográfiadigitálisnyomtatás
Teljesen egyértelmű, hogy a nyomtatás hosszú utat kellett bejárjon annak érdekében, hogy elérje a mai formáját, ami egyes esetekben szinte már tökéletes.
digitális nyomtatásMegannyi típusú nyomtató közül választhat a modern ember, aki sokszor, szakértői segítség nélkül nem is tudja, hogy melyiket érdemes megvásárolni.
A nyomtatás története, legalábbis az európai, megkérdőjelezhetetlenül, Johannes Gutenberg nevéhez kapcsolódik, ugyanis ő volt az, akinek a neve összefügg az első nagy példányszámban nyomtatott dokumentum megjelenésével.
A munkássága után körülbelül 200 évet kellett várni a litográfia, azaz a síknyomtatás feltalálásáig. Ez a módszer manapság már a grafikák elkészítése során alkalmazott csak.
A későbbi évszázadokban pedig teret hódított a digitális nyomtatás. A Elsőként a tördelés és a szövegszerkesztés jelent meg, majd később a nyomóforma  alkalmazásában is szerepet kapott.
A digitális eljárások alkalmazása, valamint a technológia fejlesztése még napjainkban is zajlik. Ennek köszönhetően a digitális eljárások, igen hamar átvehetik a hagyományos nyomtatás bizonyos területeinek uralmát.
Rengeteg szakértő is úgy véli,l hogy ez jelenti majd az utat a nagyobb modernizációs eljárások felé.




Felhők
digitális optika fax tanácsok 3d lednyomtató kellékanyagok konica használata minőségipapír plotter vezeték tinta gyerekeknek multifunkciós újrahasznosítás tipográfia másolópapír kisgép hp megoldások irodaszer egér duplex hibajelzés nyomtatóhiba Brother papíradagolás fi nyomtatótípusok hibásnyomtató üzleti hibamegállapítás monitorszűrő javítás színtartomány síknyomtatás kamera fénymásolás vágógép ricoh epson tintapatronok anyagbeszerzés nyomtatószeriz iratrendezés probléma gyorsfűzők nyomtatási kellékanyag wi officejet lézer brother Hewlett másológép irodai led litográfia írószer fénymásoló Konica képolvasó nyomtatóbeállítás kutatás Epson minőség elhelyezése mátrixnyomtató festékkazetta hőnyomtató vásárlás sebesség nyomtató újrahasznosított CMYK irodafelszerelés nyomató stressz bádognyomtatás Packard hibák nélküli reklámanyag papíráru nyomtatás patron irodatechnika lézersugaras tintasugaras Samsung iroda Lanier tulajdonságok 3Dnyomtató ofszetnyomtatás kellék fénymásolópapír mátrix 3Dnyomtatás mappák sharp nyomtatók Nyomtatás szétverés tintapatron lézertonerek szerviz rajzgép Canon Pelikan dokumentumkezelés papírelakadás profi reklámajándék mobilnyomtatás nyomtatójavítás irodaszerek etikettnyomtatók árazógépek billentyűzet Tintasugaras teszt iratmegsemmisítő lézernyomtató bélyegzők színrendszer irodaberendezés helyválasztás eco periféria toll papír tintasugarasnyomtató toner Irodatechnika HP Pro anyag tonerkazetta beszorult lézeresnyomtató felújítás hálózati zsebszámológépek golyóstoll nyomtatókazetta szkennelő WorkForce elromlott feliratozógépek canon javítószerviz beállítás minolta lexmark tisztítása 3D és szkenner otthoni nyomtatópapír nyomtatószerviz ipari töltőtoll klippes
Copyright 2015. All rights reserved.
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz