tipográfia - Nyomtató-szerviz KISOKOS - Nyomtató-szerviz | Copy-Trio Kft.

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Tipográfia régen és ma

Közzétette itt Nyomtatás ·
Tags: tipográfianyomtatás
A nyomtatás nagyban leegyszerűsíti az emberek életét, hiszen könnyen lehet ezzel az eljárással sokszorosítani a dokumentumokat. A nyomtatás Kínában már a 8. században ismert volt. 812-től papírpénzt is előállítottak, amelyhez nélkülözhetetlen a nyomtatás. 
A magas nyomtatás kezdetleges formáját, a fadúcos nyomtatást alkalmazták, amely abból állt, hogy egy kézzel vésett falapot befestékeztek. Később már megpróbálkoztak fából faragott, szedhető írásjegyekkel is, jó néhány nyomtatott könyvet készítettek, de az eljárás nem terjedt el széles körben.
A nyomdászat európai történetének számos korábbi forrása fellelhető. Johannes Gutenberg találmányainak elterjedésével jelentek meg nagyobb példányszámban a könyvek. 
Legfontosabb ezek közül a különálló betűket öntő készülék, a nyomósajtó. Ez egy kisöntőforma volt, állítható méretű oldalfalakkal, alján a matricával. 
Gutenberg aranyművesként már használta a patricát, amivel az ékszerekbe jeleket lehetett ütni. Ezt puhább fémbe nyomta, és így született meg a matrica. 
Később1796-ban Alois Senefelder feltalálja a litográfiát, és ezzel együtt kidolgozta a síknyomtatás elvét is.
Először maratással kialakított rézlemezt használ magas nyomóformaként. 
A kísérleteihez mészkövet is használ, amikor felfedezi, hogy a vizes felületen nem tapad meg a festék. Így az ő nevéhez kapcsolódik még a fémfelületről történő síknyomtatás bevezetése is. 
A litográfiát manapság már csak grafikai eljárásként használják. Majd a 19. században újra el kezdik használni a szitanyomtatás technológiáját. 
A textiliparban használják, ahol filmnyomásnak nevezték el. Főleg a selymek díszítésére volt használatos. Bizonyos az, hogy Kínában és Japánban már évszázadokkal ezelőtt használták textilfestésre.
A formát fakeretbe erősített emberi haj, később selyemszál alkotja, ráragasztott rizspapírból kivágott sablonnal. Majd a 20. század elején tökéletesítik a mélynyomtatást, melynek elve az őskorig nyúlik vissza. 
Később pedig az ötvösművészek fejlesztették tovább. A 15. századig kézzel vésték a formákat. 
Napjainkban már a digitális nyomtatás a jellegzetes.
A számítástechnika fejlődével fokozatosan épültek be a nyomdaiparba. Először a fényszedésnél jelentek meg szövegek szerkesztésénél, tördelésénél, majd a fényképészetben is elterjedtek. 
Rendkívül befolyásolta az életünket. Hiszen másképp nagyon sok mindenről fogalmunk sem lenne.




Felhők
lednyomtató irodaberendezés officejet bádognyomtatás gyerekeknek tanácsok hőnyomtató és hibák sebesség kellék elhelyezése eco javítószerviz képolvasó minőségipapír egér klippes zsebszámológépek iratrendezés multifunkciós lézersugaras 3Dnyomtató helyválasztás mobilnyomtatás lézernyomtató lézer vágógép javítás 3d digitális nyomató használata újrahasznosított lézertonerek Irodatechnika fénymásolás beszorult tonerkazetta nyomtató Pelikan töltőtoll monitorszűrő hálózati otthoni vezeték üzleti nélküli wi hibamegállapítás hibásnyomtató bélyegzők dokumentumkezelés másolópapír nyomtatókazetta papírelakadás papíradagolás kisgép toner reklámajándék irodaszer toll színtartomány feliratozógépek nyomtatótípusok vásárlás fénymásolópapír tintapatron reklámanyag irodaszerek 3Dnyomtatás HP etikettnyomtatók kamera anyag kutatás gyorsfűzők nyomtatás fi szkennelő periféria nyomtatóbeállítás anyagbeszerzés színrendszer iratmegsemmisítő hp írószer WorkForce kellékanyag rajzgép canon másológép optika tintapatronok led szétverés ofszetnyomtatás nyomtatóhiba tintasugaras Hewlett lézeresnyomtató sharp probléma nyomtatópapír ipari festékkazetta konica 3D Tintasugaras minolta újrahasznosítás tisztítása szkenner nyomtatási nyomtatószeriz nyomtatók patron fax fénymásoló Epson papír irodai Canon mátrixnyomtató szerviz billentyűzet nyomtatószerviz kellékanyagok tinta hibajelzés iroda plotter elromlott Konica irodatechnika megoldások litográfia tulajdonságok árazógépek Nyomtatás felújítás Packard stressz papíráru nyomtatójavítás tintasugarasnyomtató beállítás Samsung tipográfia teszt brother mappák epson golyóstoll profi duplex irodafelszerelés Brother síknyomtatás Pro ricoh minőség Lanier mátrix CMYK lexmark
Copyright 2015. All rights reserved.
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz