tulajdonságok - Nyomtató-szerviz KISOKOS - Nyomtató-szerviz | Copy-Trio Kft.

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Nyomtatóval kapcsolatos biztonsági tanácsok

Közzétette itt Nyomtatási tippek ·
Tags: nyomtatótulajdonságok
Manapság már az irodákban szinte kivétel nélkül megtalálhatóak nyomtatók, viszont még mindig vannak olyan emberek, akik nem úgy használják azt, ahogyan kell, illetve sokszor úgymond rossz helyre nyúlnak. Ezzel természetesen csak hátráltatni lehet a munkát, illetve sok esetben kárt is lehet okozni.

Cikkünkben éppen ezért összeszedtünk pár olyan fontos biztonsággal kapcsolatos tanácsot, amelyet jó észben tartani, ha nem dolgoztunk még nyomtatóval. A beégetőmű tiltott terület. A használat során a beégetőmű, illetve a körülötte lévő terület felforrósodik, így könnyen megégetheti a kezünket. Ha mindenképpen oda kell, nyúlj, akkor használat után várj nagyjából 30 percet.

Ugyanakkor nem csak a forróság miatt kell, óvakodjunk, hiszen a belsejében vannak olyan alkatrészek, amelyeknek egyes részei élesek, így könnyedén elvághatják az ujjunkat is. Hanyagoljuk az erős fizikai ráhatást. Ha valamilyen alkatrészt szeretnénk a helyére illeszteni, akkor azt ne erővel próbáljuk megtenni, hanem próbáljuk meg megtalálni annak a működési elvét.

A nyomtató szerkezete ugyanis úgy van kialakítva, hogy ellenáll a mechanikai hatásoknak, viszont a durva kezelés, ráhatás következtében sérülhetnek az alkatrészek. Vigyázva a tonerkazettával. Ha ezzel dolgozunk, akkor ügyeljünk arra, hogy mindig legyen tiszta, illetve egyenletes a felület, ahova helyezzük.

Továbbá nem érdemes szétszednünk vagy babráljuk, hiszen ez nem tölthető újra. Ezekkel az apró odafigyelésekkel, jó eséllyel meg tudjuk óvni a nyomtató és magunk épségét is.




Felhők
plotter Hewlett hálózati etikettnyomtatók sebesség patron képolvasó újrahasznosított anyagbeszerzés Lanier lednyomtató beszorult kellék fénymásoló zsebszámológépek szkennelő nyomtatók nyomtatási rajzgép tanácsok mobilnyomtatás üzleti papír Canon kamera Nyomtatás nyomtatószerviz kutatás színtartomány gyorsfűzők Pro iratmegsemmisítő multifunkciós wi vezeték Irodatechnika helyválasztás sharp hibamegállapítás másológép 3Dnyomtatás nyomtatókazetta síknyomtatás CMYK elromlott tonerkazetta optika irodai javítószerviz szkenner mátrixnyomtató papíráru Packard feliratozógépek hibásnyomtató mátrix és kellékanyag lézernyomtató kellékanyagok digitális fi árazógépek vásárlás bélyegzők nyomtatás ofszetnyomtatás lézeresnyomtató nélküli irodaszer irodatechnika probléma színrendszer monitorszűrő elhelyezése bádognyomtatás papíradagolás iroda nyomtatóhiba epson egér profi eco festékkazetta konica Brother töltőtoll irodaszerek periféria gyerekeknek tintapatronok papírelakadás 3Dnyomtató hp tintasugarasnyomtató led tintapatron újrahasznosítás vágógép Tintasugaras nyomató fax lézer nyomtatójavítás Konica officejet fénymásolás teszt minőségipapír lézersugaras stressz dokumentumkezelés golyóstoll HP beállítás nyomtatópapír szerviz klippes nyomtatótípusok kisgép brother lexmark otthoni nyomtatószeriz minőség anyag hőnyomtató reklámanyag hibák fénymásolópapír Pelikan iratrendezés tipográfia irodaberendezés ricoh Epson reklámajándék canon tinta tulajdonságok 3D lézertonerek javítás felújítás Samsung WorkForce 3d mappák billentyűzet toner tisztítása irodafelszerelés nyomtatóbeállítás szétverés használata hibajelzés toll ipari másolópapír tintasugaras írószer duplex minolta megoldások nyomtató litográfia
Copyright 2015. All rights reserved.
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz